lehet hallani.

album

Rendszeres hangtermék ajánló. Színes, stílusügyi orientáltságtól mentes, informatív fogantatású.

2008.12.09. 10:20 albumbloghu

A halott texasi.

Címkék: usa 2004 ambient chill downtempo experimental kranky

Christina Vantzou igazi "csőstül jön a baj" művészkisasszony; rajzol (elég jó stílben, pl. borító), animál (szintúgy), VJ, filmrendez/csinál, és énekel, ezen túl pedig társszerez Adam Bryanbaum Wiltzie Úrral, aki The Dead Texan néven is ismeretes, mindamellett, hogy minden lében kanál, ahol a 'lé' az a zene (hangmérnök, producer, stúdiózik; gitár, zongora, ének...), a kanál meg ugye ő maga. Az imént említett formáció egyelőre csupán egyetlen lemez erejéig dugta a fejét össze (egy-két egyéb zenésszel megtoldva), ami egy komplett audiovizuális performansszá kerekedett. Ha valamiről elmondhatjuk, hogy ambient, akkor az ez. Hasonlóan passzol rá a downtempo jelző is, ugyanis ennyire azért már szinte merész chillnek lenni. Házibuliba nem használjuk például, hacsak nem, az egy főre jutó lizergsavdietilamid (vagy egyéb hallucinogén) mennyiség meghaladja kábé. a nulla mikro grammot. Nem ijedhetünk meg most, mert nem valamiféle határtalanul elvetemült kísérleti agyrémről van szó, egyszerűen csak olyan harmóniát, és nyugodságot sugároz, hogy ilyen szinte már csak így, mesterségesen létezik. Kiváló háttérzene például alváshoz, vagy mondjuk, hogyha gyorsítva nézünk meg egy kontinens vándorlást, vagy egy röghegység alakulást (esetleg lassítva vulkánkitörést, csillagrobbanást...), akkor sem tudok megfelelőbb OST-t elképzelni. A teátrális űrhangok mellett zongora, mellotron, gitár és a galaktikus nagybőgő is hangsúlyos motívum a 11 track alatt. A kiadványhoz tartozik egy 7 részből felépülő csaknem fél órás vizuális pakk (DVD formátumban), ami mondanom sem kell, hogy hasonló világba kalauzol minket, mint a hangbéli komplementerei, ugyanis a CD-ről kölcsönzött zenékre történő Videó-zsokésság eredményei ők.

The Dead Texan - The Dead Texan

(Kranky, USA, 2004)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://album.blog.hu/api/trackback/id/tr58811753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása