Van itt nekünk egy érdekes fekete fiatalember, aki nem csalás max ámítás; középsuliban punkbandában zenélt. Minneapolisban járunk, általában hideg van, hó is akad. Stefon Alexander: ilyen jólszituált névvel hárfát várna az embert meg kellemes "milenne-ha-ideadnád-az-ubisalit" beszélgetést öltönyös vacsorával, villamoson keményfedeles könyv olvasását, zsebórát, pipát és megfontolt tiszteletteljes lépteket. P.O.S. 2001 óta aktív, én munkásságát pár hónappal ezelőttig nem ismertem, meglepően friss hang a palettán, megfelelő skillel. Sőt. Erővel köp a srác. 2009. február 3-án jelent meg a harmadik nagylemeze Never Better címmel, amit úgy is meglehet vásárolni, hogy az egyébként zseniális borítót össze lehet kombinálni 16 képpel és 6 fedéllel, vagyis 96 különböző eredményt tudunk kihozni. Miután elégedetten a combunkra csaptunk ezek hallatán, elárulom: az album hangulata szélsőséges, van egy optimista hangvételű trekk, kicsit felszabadultabb, pozitívabb, aztán ezt követi egy sötét pesszimista beteg zene. Nagyjából ez a formula végig, 1-2 kilengés van, de ha szétszortírozzuk a számokat fele-felére jön ki a 15 szám. Sok gitár, néha éneklés, néha üvöltés, punk elemek, rapcoreba hajló zene. A régi pajtik besegítettek a cucc készítésében, ennek köszönhető a rengeteg élődob, sokat dob az egészen. Nem fogok ebből szokást csinálni, csak az album kettősségének köszönhetően dobok ide 2 trekket, a Goodbye az igazi "feelgood" hangulatú szám, a másik alatta a Terrorish, sokkal mélyebb, ittasan földalatti elől alagútban menekülünk, lihegünk, de azér elvetemülten vigyorgunk. Rajta hát. Bonusként kaptok egy klippet is a Drumrollból.
/Goodbye/
/Terrorish/
(Rhymesayers,USA,2009)
