Martin Jondo-ról van szó. Ő egy erősen feltörekvő, koreai gyökerű, Német reggae tehetség. Gentleman csillogásából kapott egy keveset, mivel az elmúlt pár évben két nagyszabású turnéra is magával vitte a fiatalembert. Azt már megtanulhatta kontinensünk és tán' a nagyvilág is, hogy valami furcsa csoda okán a németek reggaeben eléggé ott vannak, erre tesz egy lapáttal Jondo is, aki a távolkeleti hangzásvilágával, énekstílusával, olyan zenét hoz létre amely már elsőre a szívedbe lopja magát. Kiváncsiságomat Gentleman élő albumának (és DVD-jének) Rainy Days című számában keltette fel, amelyben pár soros éneklése nem is lehetetett jobb promoció Martin Jondonak.
Echo & Smoke című első nagylemeze, amit a Homeground Records jelentetett meg nyilvánvaló siker, és kötelező darab. (Ez a kiadó jegyzi egyébként a méltán híres Culcha Candela csapatot is.) Bár a nyár elmúlt, így legalábbis számomra a reggae zene sokat vesztett valódi hangulatából, de mindenképp jó kedvre derít s egy kis energiát ad a szürke hétköznapokra. 4 és fél csillag, mondjuk az 5-ből.
(Homeground Records, Germany, 2006.)