Dubstep Allstars vol 3. 2006. Kode9 keverte, SpaceApe szövegelt rá. 28 darab szerzemény elegye, átlag másfélperces váltásokban. A korábban már alaposan kivesézett albumoknál egységesebb, átgondoltabb válogatás ez, a szelekció hallgatása során az összes létező féle alfajta zenéhez szerencsénk van. A számok gyorsan váltakoznak, amint azt már említettem, és ez is nagyon pozitív, mert nem ad lehetőséget az elunásra. Meglehetősen gondolkodós számokkal indulunk, és ez annyira nem is változik, az egész elég mélázós hangulatilag, bár később azért egy-egy pörgősebb zene is akad rajta. SpaceApe szövegelése ezt erősíteni tudja csak, a fickónak van egy kb 3 verszakos dumája, azt kántálja végig. Ellentétben az előző kettővel, ezt leginkább egy házibuli végén, olyan hajnali 4-5-6 felé hallgatnám szívesen, amikor már mindenki kidőlt, csak a legmasszívabb arcok vannak fennt, és még van egy teli üveg bor.
Dubstep Allstars vol 4. 2006 szinén a megjelenés éve, ami azért meglepő. Talán jellemzi a stíl producereinek termékenységét, hogy egy éven belül negyedéves különbséggel képesek összeválogatni ennyi remek muzsikát. Az első és a második rész zsokéi (Hatcha, Youngsta) összefogtak, és ketten együtt csinálták meg eme produkciót. Duplacédés, az elsőn 18 a másodikon 26 zenemű hallható. Ezt akár a házibuli legütősebb óráiban is bátran betehetjük a lemezjátszónkba, igen pörgősre sikeredett ugyanis. Dubstep a javából, technós, 4/4, breakstep, minden akad rajta mélázástól a felpörgetett ütemekig. Az egyik legjobban sikerült mű a sorozatban. Itt a Skream - Request Line (Mala remix) dal.
Meglepő és mulatságos, és megintcsak meglepő módon útjára eresztek most egy szappanoperát, ami az általam oly nagyra, néha kevésbé nagyra, de azért becsült zene életrajzaként (evolúciós útikalauzaként) is felfogható. Az elkövetkező 3 napban (ismét) a dubstep szerelvényére szállhatunk fel. A - jelenleg a birtkomban lévő - válogatássorozat 6. megjelenésnél tart ismereteim szerint, kétlemezes csoportokban kerül közlésre, egyrészt, mert szerintem így több szót ejthetek a napi adag tartalmáról, főbb jellemvonásairól, más oldalról megvilágítva a dolgokat, talán azért is, mert így a potenciális hallgató könnyebben átszellemülhet, jobban észreveheti az adott korszakra jellemző fő stílusjegyeket. Időrendi sorrendben fogunk haladni.
A mai napon az első és a második epizódot fogjuk fülre vételezni. Dubstep Allstars vol. 1 keletkezett 2004. 19 szám. Ekkor nekem még gőzöm nemvolt, hogy létezik ez a műfaj, ha tudtam volna, már akkor rákattantam volna. A lemezt Dj Hatcha mixelte egységgé, aki azóta is rendíthetetlenül zenél a ködös Britország klubjaiban. Ami elsőre feltűnt, hogy ekkoriban még elég minimalista számok készültek, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lett volna bennünk elég basszus, de a mostani elmebaj (haha) helyett egy minimáltechno-techno határán meghúzódó, dubból táplálkozó hangzásvilág a jellemzőbb. Picit pörgősebb, mint amire az ember számít. Mondhatni, egy fiatal stílus szárnybontogatásának lehetünk fültanúi, megjelennek a később egyre dominánsabbá váló stílusjegyek: skizoid bassline, horrorisztikus padok, kellemesen törött érdekfeszítő ritmusok, nyugis tempó, de ekkoriban még azért a subbasszusok kaptak nagyobb teret.
Dubstep Allstars vol.2 született 2005. Szelektálta, keverte Dj Youngsta. 13 szám van rajta. Ekkoriban az imént jellemzett elsődleges identitásmeghatározó jegyek közül egyesek előtérbe kerültek: a tempó mintha tördeltebbé vált volna, kevesebb a 4/4-et felhasználó szám, ennek ellenére a "technoid" beütés érzékelhető maradt. Az említett skizoid basszusok erőteljesebb szerepet kaptak, de azért még nem érte el Azt a Bizonyos Szintet: a zene élvezhető maradt annak is, aki nem kifejezetten erre indul be. Mindkét albumon a ma már nagyrabecsült előadók szerepelnek: Benga, Skream, Hatcha, Benny Ill, Kode9, D1. Többükről megemlékeztünk már azóta. Megállapítható, hogy azóta nagyobbak lettek. (A mozgalom átlagéletkora jelenleg 25 év lehet maximum.) Amit itt halunk, az nem más mint az első zelektum gyermeke: Benga & Skream - The Judgement.
A vizsgaidőszak áldásos hatását lehet érzékelni a blogon, és azt, hogy ha az ember nem jegyzetet olvas a monitoron, akkor menekül amerre lát a gép elől, nos jelezném, ennek nemsokára végevan. SŐT! Special offer: pótolva lesznek az elveszett napok, ami nem kis munka, de meg lesz oldva. A zenék érkeznek majd folyamatosan. Akkor így reménykeltőbe gyorsan idetúrok egy kiváló anyagot.
Scotty Hard kanadai csávó, kb hatezer projektben vett részt, a 80-as évek végén áttette a seggét NYK-ba, dolgozott többek között a De La Soul-lal, Prince Paul-lal, de segített nekik is: Brand Nubian, Fat Joe, Jungle Brothers, Ultramagnetic MC's. Hogynézki a forma? Megette az élet már. Első kiadott szólóját venném fél-gore-cső alá, Wordsound gondozásában jelent meg, The Return of Kill Dog E címmel. A borító direkt borzasztóan gagyi hatást kelt, a zenék és a közreműködők viszont kevésbé: Sensational, Mr. Dead, M.Sayyid és High Priest az akkori-mostani AntiPopConsortiumból, a jelenlegi talán még funkcionáló Airborn Audio duóból. Egy nagyon sötét, mocskos album, nem várt megoldásokkal, rengeteg stílus keveredik benne. Kicsit olyan mintha egy zebra álarcban beugranánk a 4-es metro alagútba DemSKY felíratú pólóban egy mélyzöld triciklivel. A jézusomezmi kategóriás trekk, a Bubble In The Haze hallgatható meg. 10-ből 10. Ilyen egy remekmű. Gyertek, kössetek bele. M. Sayyid és High Priest adja elő egyébiránt.
Remélhetőleg holnap is lesz post, ha bírom vérnyomással, a pajtásoknak meg tessék megmondani hogy üssék szét ököllel a TV-t és építsék az agyukat és a tudatukat kellemes, erre alkalmas zenékkel. Mi ebben tudunk segítséget nyújtani. Legyünk egyre többen. Köszöntem a figyelmet, a szerencse őrizzen meg mindenkit.
Elektromos zenei féleség ifjabb Joe Corrales fejéből, tollából. A lemez a Ninja Tune legfrisebb kiadványa, sajátos eletronikus akusztikus érája, könnyű szerrel elragadja a kiváncsi füleket. Rettentő borult, sötét és mélységes hangvilág, sirályokkal, gitárokkal, viharral és víziókkal. Pörgős tempót diktáló kellemes instrumentálok, amibe tényleg érdemes és ajánlott belefeledkezni. Playing With Fireworks, hallgassuk!.
Mick Woodmansey fia Nick Woodmansey, akinek van egy bandája, ez az Emanative. Saját bevallásuk szerint egyfajta intergalaktikus spacejazz-t képviselnek, tehát mindenképpen valamiféle nujazzes vonal. A lemez producere Gilles Peterson, így nem meglepő, hogy egy Jazzanovás hangszergazdagságú, teátrális aurával bíró lemez, melyben tökéletesen elhintve duruzsolnak az űrbéli tónusok, kikandikálva az akusztikus hangrengetegből. Egy XXI. századi jazz album, dallamos, kellemes kivitelben. Páratlan, ajánlom. We Travel the Spacebeats szóljon.
Nigel Evans harmadik nagylemeze, és a Tru Thougts kiadó legfrissebb kiadványa e lemez. A kiadótól megszokott igényes muzsika, az előadótól megszokott stílusban, ami a soul-os, néha kissé ska-sa átcsapó jazz, lightos tempóban adagolva. A lemez hangja Shona Foster, a kiváló torkú brit hölgyemény, aki öt szám erejéig emeli, szuprázza a színvonalat, erősen a Belleruche formáció érzetét előhívva agyszerkezetünkből. Döntésképtelenségem hozományaként szóljék a címadó 27 Devils.
Kifejezetten érdekes és rendkívüli anyag kerül bemutatásra, mindenki dőljön hátra, szerezze meg ezt az albumot, mert szinte filmszerű, fantasztikusan elmesélt történetet követ minden szám. Mr. Lif minden idők egyik legjobb úgynevezett "concept album"-ját írta meg, zeneileg Insight, El-P, Fakts One, és NASA segített. A történet elmesélésében Mr. Lif segítségére van Aesop Rock, El-P, Akrobatik, Jean Grae és Insight is. Az album koncepciója érthető átvitt és direkt értelemben is, a Return of the B-Boy trekk például átvitt értelemben a műfaj haldoklásáról is szól. Az egész egység viszont a mindennapi kicsinyes dolgokról, kétes álmok kergetéséről szól egy gyorsan hanyatló társadalomban. Akkor csapjunk oda:
1 - Bad Card: Mr. Lif Vast Aire-től egy fegyvert kér kölcsön, nagy nehezen Vast segít neki, bár nem tartja jó ötletnek.
2 - A glimpse at the struggle: Nincs pénz, menni kell betörni, egy kis társadalom elemzés, végül meglövik a gettóban.
3 - Return Of The B-Boy: Kórház, halálközeli élmény, összeragasztják Lifet, átgondolja az életét, hogy érdemes-e ezt így folytatni. Megváltozik, elkezd dolgozni.
4 - Live From The Plantation: Átlagos, irodában dolgozó ember lesz hősünkből, aki el sem hiszi, hogy ilyen korán reggel lett, hisz csak most dőlt le. De megmozdul és a testét a nagyvállalatok és a társadalom felsőbb rétegeinek szolgálatába állítja. Ebből klip is készült. Óriási.
5 - New Man Theme: Kezd bejönni a robotolás, mászik feljebb a ranglétrán, jobb állást kap, kezd érkezni a pénz. A szám úgy végződik, hogy elmegy otthonról a helyi club-ba.
6 - Skit
7 - Status: Megnézi még otthon magát az új cuccaiba, találkozik egy régi ismerősével a klubban, megbeszélik milyen tehetősebbnek lenni, visszaemlékeznek milyen volt szakadt utcagyerekként. Making progress....
8 - Success: Bejött az élet, rakás pénz, feleség, John nevű kisfiú, 12 órában viszont melózni kell, ezért amikor hazaér hulla. Nem jut ideje férjnek és apának lennie, és akkor még saját magáról nem is beszéltünk. A kis John baseballkesztyűje magányosan fekszik a polcon, nincs kivel játszani.
9 - Skit Daddy Dearest: Kisfia telefonál hogy 2 homerunt ütött a baseball meccsen, apát nem nagyon mozgatja, nem ér rá, majd visszahívja. (Napersze.)
10 - The Now: Új élet, új feleség, új gyerek, új idióta kiskutya, a régi család leszarva, John lassan letesz apáról, apa ugyanis az új kislányával foglalkozik csak.
11 - Friends and Neighbours: Lif bemutatja a szomszédait, mindegyik átlagos, szánalmas életét.
12 - Iron Helix: Insight is szerepel a számban, ez tulajdonképpen egy önmarcangolás az információ és technika alapú társadalom alapelvei ellen, sok kérdés előkerül: pénz, életcélok, háborúk. A szám konklúziója az lesz, hogy minden másképpen gondolkodó pusztuljon.
13 - Earthcrusher: Totális atomháború, a föld felszíne leradírozva, még Új-Zéland és Ausztrália is kap bőven atomot, pedig fogalmuk sincs mi folyik körülöttük.
14 - Post Mortem: Atomtámadások után, a megmaradt túlélők néznek körül, hamuvá porladt Brooklyn, eltűnt minden tudás, a vallások, eszmék, a pénz, minden. Lassan elfogy az idő, minden embernek marad ideje egy utolsó gondolatra.
Az album végig az irónia, a társadalomkritika és a humor tökéletes keveréke, hibátlan előadásmódban, kiváló zenékkel. Egyszer mindenféleképpen érdemes meghallgatni, akinek kell, a szöveget olvashatja hozzá. A Glimpse at the Struggle számot választottam meghallgatni.
Megint elcsúsztunk az elvileg 10 óra körül megjelenő bejegyzéssel, illetve annyira nem, mert tíz óra van/lesz, csak éppen este. Mai menü: Japán, DJ Krush, aki számtalanszor megfordult már nálunk, ZP-ben egyszer, az A-38-on kétszer tekinthettem meg a főzetét. A műfaj: elektronikus beütésű instrumental hip hop, trip hop fűszerként érkezik a mixbe. A kakusei japánul ébren lévőt, vagy tudatra ébredőt jelent, általában ez a japán mester legelismertebb lemeze, egyébként nálam is ez a favorit. Akit érdekel DJ Krush életrajza, az úgyis utána néz, megsúgom: érdekes, aki meg ismeri; az tuti tudja mire gondolok. A nóta: Final home. Rendkívűl kellemes, tessék minőségellenőrizni.
Meglehetősen korrekt zenei formáció Londonból. Ők a Death In Vegas, akik pedig alkotják, azok Tim Holmes és Richard Fearless. A viszonylag régi lemez bizony nem megjelenése óta képezi zenei arzenálom részét, csupán egy-két hete tudom a én is magaménak eme korongot, és hoppá, eléggé tetszik, ezért is írom most ide nektek. Trip-hop a klasszikus korokból, nem a nagyon elvont szcénából, sokkal inkább a kellemesen akusztikus hullámoktól, a jazzes harmónával, a reggaes brumogástól fertőzve, néhol óvatos, tompa break/bigbeat cseppekkel. Nos ez a múlt évezredben megjelent korong a mai kor igényeint eléri, és túl is szárnyalja azokat. Kiváló hangszerelés, kielégítően elektronikus, és túlvilági. A tempótól nem kell félni ugyanis inkább az ópium frekvenciáján pendül mint az anfetaminén. A lemez íve kifejezett, rápattanva kellemes, misztikus, narkotív túrában lehet részünk. Időutazás a jövőbe, ami már elmúlt. Halljuk az I Spy-t, jó?
A mesterek leszálltak közénk ismét, és mágikus böffentésüktől lett hangos a galaxis. A borító láttán nemsokra számítottam (ennél még az előző album külleme is egy fokkal gusztusosabb volt), aztán megláttam, hogy 12 szám található rajta, és kezdett összeomlani a mindenség. (Szerencsére) a következő megállapítás az volt, hogy mindamellett, hogy ez egy tucat track, azértráadásul még elég hosszúra nyújtott művek is ezek, de akkor meg jött (a dubstepnél már említett) nem-időben-abbahagyás-szindrómától való félelem, ami számomra elég lehangoló szokott lenni. Félve nyomtam meg a lejátszás gombot. Pár taktus után (az elején lévő (HalfLIfe) beszéd után) azonban minden kétségem elszállt, ezek tényleg Ők, akik annyi szépséget okoztak már a nekem és a hozzám hasonló koszos lelkeknek. Előző megjelenésükkor igen sok vendégbűvészművész szerepléséhez volt szerencsénk, ami igen felemás érzéseket váltott ki a közönségből, így egyfajta tanulási folyamatnak lehetünk most fültanúi, mert a külső segedelemről lemondtak, mondhatni visszatértek a gyökerekhez: nagyon beszívtak, bevonultak a stúdióba aztán nosza, hangfacsarás. Jó lett. Itt a G-Force Jesus c. track.
Egy picit lenézünk a kék-fekete színű vasreszelék ízű muzsika bugyraiba, a pincébe. 2006 van, koromsötét, csak a laptop világít meg egy két turntable ledje. Pionír úr meg alkot. Hogy kilenne ő? Olivér. Oliver Jones pontosabban, de a világ (azért az túlzás) Skream-ként ismeri. Elvétve volt már róla szó a blog indulásának elején, Benga jóbarátja, hasonlóan ő is 15 éves kora óta nyúzza a Fruity Loops-ot és még sok egyéb zajszerkesztő programot.
2006-ban jelentette meg első albumát Skream! címmel, érdekesség hogy azóta sem adott ki LP-t, csak temérdek új EP-t, aminek a felét Skreamizm Vol. akárhány néven tudjuk beszerezni. A Skream!-en megtalálhatjuk a talán legismertebb és legnagyobb áttörést hozó, mára már legendás Midnight Request Line című tune-t, ami az egész dubstep műfaj egyik alapműve lett. 13 trekk, vinyl-en is megjent, csak más tracklist-el. Nem fokoznám tovább a hangulatot, "tipikus Skream" az egész anyag, messziről megismerhető jellegzetes bassline-ok, egyedien szétcsavart magas hangok. A PLAY-re kattintva az egyik legmocskosabb tune, a Stagger ömlik mindenki hallószervébe.
Eszembe jutott multkor az urak Rules című idei albuma, és megint hallgatgattam, és hűdejó volt, és mondtam magaban, mintha lenne nekik valami korábbi kiadványuk is, csekkolom, hogy az vajon miféle, vajon hasonlít e a későbbi, azaz a 2009-es korong világához. Nem nyúltam nagyon mellé. A stílus az már nagyjából akkor is ugyanaz volt, Erlend Øye hangja meghatározóan duruzsolt már azon a lemezen is. Hogy nevén nevezzük a dolgot, ez aThe Whitest Boy Alive Dreams című albuma. Tehát a stílus az az egyidőben, kimondottan alternatívként beskautyázható indies romantikus gitárpengetés és danolás. Tehát akkor megint ők, vissza az időben és kicsit a dinamikából is. Szól itt a Burning.
Három kellemes album kerül ma boncasztalra. Törökország, Brazília és Dánia képviselteti magát Ilhan Ersahin által, egy-egy lemezen. Mindegyiken végigvonul egy jazzes, triphopos, ambientes, chilloutos, hiphopos vonal, tradicionális elemekkel vegyítve. Nincs nagyon koncepció, inkább egy az adott ország által nyújtott életérzésnek hat. Ilhan Ersahin az egyedüli, aki a három album metszetében megtalálható, a többi zenész mindegyikben más. A török származású férfiú az egyetem után New Yorkban csinált karriert, elsőként a Nublu nevű klubját nyitotta meg, később pedig a hasonló nevű kiadóját alapította meg. A klub és a kiadó NYC-ben egy sajátos zenei világot fog össze, Ilhan Ersahin és barátai azóta egy percre sem hagyták abba a zenélést. Ő maga szaxofonon játszik és működik közre a Wax Poeticben. Szól az Istambulról a Var Da c. szám.
Az 1999-es Blackout című nagylemez mára már klasszikusnak számít, teljesen jogosan. A producerek miatt is: Erick Sermon, RZA és Reggie Noble is dobott rá muzsikát. Aki még nem tudná miről van szó: a két elválaszthatatlan, utánozhatatlan, teljesen idióta és nem kis kush adaggal élő jóbarát: Method Man és Redman a megoldás. Elég sok időt vergődnek együtt, ha jól emlékszem talán 2007 márciusában minket is meglátogattak a PECSA-ban, nem kis showt raktak le elénk. A HowHigh című (a magyar címét le sem írom, mert katasztrófa) picit túlhype-olt, de teljesen korrekt vígjátékban is láthattuk őket, a második részét lassan elkezdik forgatni.
Nadeakkor: Blackout! 2, és igen MA május 19-én jelent meg. Én még nem is hallottam (de), vagy akkor tegyünk úgy hogy ma hallottam először és nagyonsokszor. Meg voltam ijedve, persze főleg a termék zenei része miatt, hogy tinglitangli-műanyag maláj-ladyboy-szépségverseny hangulatú lesz-e, de teljesen megnyugodtam amikor láttam a producereket: a legendás Pete Rock, DJ Scratch, Havoc is csinált rá alapot. A szövegekkel sosincs gond, Meth hozza a szokásos lendületet meg flow-t, Reggie-n meg félrenyeljünk a szentkirályit, akkora hülyeségeket összeír. Én megvagyok elégedve, körülbelül 4 "nemköszönjükszépen" nóta került fel csak az anyagra. Vendégszerepelnek sokan ám: Ghostface, Raekwon, Keith Murray és Erick Sermon is. Viszont: Dis Iz 4 All My Smokers a trekk ami meghallgatható, nem kifejezetten a tartalma miatt, de a minta amit DJ Scratch beledobott az egyszerűen zseniális. Elő a viszkivel. PUSH PLAY
Luke Blair egy londoni ember, aki zenézéssel keresi a kenyerét, tejét, kaukázusi kefírjére valót. Túlnyomóan elvont, szigorúan absztrakt instrumentáljai, messzi távoli videkekre kalauzoló típusúak. A hiphoppos beatek mellett az elektronikus zene tónusai is szép számban jönnek szembe velünk, a dubsteppes mélázás, és tácatív rigmusok egyaránt. Második lemeze valamivel fogyaszthatóbb, kevesebb rágást, kísérőt igényel mint az utóbbi, de azért az életnek még mindig az árnyas oldalán pulzál. Hallgassuk erről a lemezről a címadót, a roppan lightos Forma-t.
Eljött a nagy nap, Ma ALusta Piperkőc ír. Ilyen idén még nem volt. Történelmi pillanat. Örvendj, Nép! Nade elég az öntömjénezésből, vegyük komolyan a dolgokat, ha már eddig nem. Caspa producer úr abszolúte friss albumát sikerült beszereznem a napokban, gondoltam megosztom élményeimet mindenkivel. Nehéz fába vágja a fejszéjét az, aki dubstep albumot jelentet meg hosszanjátszó formátumban, ugyanis e stíl monotonitása nem ismer határokat (DS bulikon a dj-k egy számból kb. 2 percet játszanak, aztán snitt - vajh' miért?). Sokan beleesnek abba a hibába, hogy nem fejezik be időben számaikat, és így unalomba fulladhat az egész nagyon könnyedén. Fennt nevezett úriember sikeresen prezentálja ennek a sztereotípiának ellentétét, ugyanis nagyon hallgatnivaló lemezt készített, jelen van rajta a rapszövegeléstől kezdve az elektronikába oltott jazzszerűség, 90-es évek brékbítje, persze fortyogás is van, meg vubli is, szóval szerintem minden, ami e számomra oly kedves agymenős zenei egzotikumot jellemez. Mint minden lemeznek ennek is vannak gyengébb pillanatai, amikor a hallgatóság figyelme picit lanyhul, de aztán jön valami olyan amire felkapja a fülét és ámul, hogy-te-jó-ég! Akad rajta olyan zene, ami meglehetősen "downtempo" (lábdob 1, pergő 9), de akad rajta olyan is, ami ezen túlmutatva "uptempo" (ritmusképletet ide nem, de a lényeg hogy gyorsabbnak hallik, pedig annyira nem is.) Ízelítőként híres női fehérneműgyártó-forgalmazó cég ihlette szám, a Victoria's Secret, featel: D1.
A One Self énekhangjánal válogatás albuma ez. Yarah Barvo - a Mothergrain kiadó édesanyja - sok együttesben is megfordult, sok helyen vendégszövegelt, és ezen mikrofonista megmozdulásaiból kaphatunk egy átnézeti képet ezzel a szelekcióval. Sok igen érdekes, kedvelt, ismert, és ismeretlen nóta található megszokott és átdolgozot formában a korongon, egyfajta kedvcsináló a későbbiekben megjelenő saját lemezéhez. Alant Dj Vadimmal közös nótája a Cum Shots fülelhető. Isten éltesse Mártit.
Egerből induló, tehát magyar formáció, világszínvonalú elektorikus zenét játszanak. Ők a Planet55. Alapvetően jazzes, triphoppos zenéjük fő vonalát a Polnauer Flóra pompás hangja adja, amit a szigorúan élő, hangszerekben, elektornikában gazdag, hip-hoppal átszőtt alapok kísérnek. Számomra Membran-hoz, Gelkához, Portisheadhez hasonlítható; a hölgy hangja pedig Sena vagy Lady Sovereign torkával mutat közös vonásokat, intenzitást. A friss formáció friss lemeze, ármentesen letölthető. Itt szóljon már a The Essence of Endless Space.
Most akkor egy kis kortárs jazz következzék. Hogy úgy mondjam: állati baró! Rettentő sok akuszikus hangszer kísér minket a végetelenül színes holland jazz-mezőkre. Vidám élőzene Amszterdamból. A nyolctagú Scallymatic Orchestra 2000-ben alapult; jazz, funk, soul típusú zenét játszanak, vidám, főként instrumentális formára gyúrva. Hallgassuk őket, s böngésszük remek honlapjukat is. Itt a Before my time ízelítő gyanánt.
Lassan mindenki arcára ráül a vizsgaidőszak, akinek nem, az is nyugodtan elolvashatja feszültségoldó postunkat. Biztos téptetek volna ki BKV sofőrt a kis szaunájából, mert elmebeteg módon hisztifékez amikor éppen kezetváltotok a kapaszkodón, esetleg valamit fogyasztani próbáltok. Meg átrúgtatok volna a szomszéd járműbe az anyósülésen keresztül a dugó közepén, amikor a zseniális hülyegyerek a leültetett ladájával bekavar elétek és még elnézést sem kér. Postán nyugdíjas "nemhiszemel" hisztéria, hogy miért nem nyitnak új pénztárt? Ismerős? Neptun, ETR mizéria, túlokos boltos, parkolóőr. Sorolhatnám.
Na ilyenkor jó hogy van nekünk a Frisco nevű gyerek, aki segít feszültséget levezetni audiovizuálisan. BoyBetterKnow kiadó, BOW E-3, kelet london. JME pajtása többek között. A harmadik Back To The Lab mixtapet adta ki nemrég, a Fully Grown nemsokára megjelenő nagylemeze előtt. Ismert producerek: Mega, Y.Wizz, Maniac és meglepetésünkre big dutty stinkin Frisco is magaalá rakott nem egy rettenetesen tahó zenét. MAN DOWN a kattintásra előmászó sár.
.jpeg)