Január elsején születni elég bravúros dolog: Black Milk már élete első napján hozta ezt 1983-ban. Elsősorban producer, de "néha" a mikrofonnak is nekimegy. 2002 körül érezte magát elég jónak ahhoz, hogy elkezdje szórni ránk a zenéjét, és azóta elég nagy port kavart.
A megboldogult J-Dilla nyomdokain lépkedve messziről felismerhető saját hangzást alakított ki, tipikusan összevissza rakosgatott hangsúlyos dobok a legfontosabbak ebben, amit hallásra dob össze, utána géppel nem pontosít rajta. Hibátlanok az odaütögetett billentyűs témák, Tej ismerős basszerosai meg rápengettek. Amúgy rögtön az első trekkben el is meséli az ő kis történetét, hogy a pincéből hogy sikerült idáig felzenélnie magát. A lemez meglepő módon nincs agyonfeatelve a detroiti cinkostársakkal: itt ott fedezhetünk fel egy Fat Ray-t, vagy Royce Da 5'9"-t, de akad itt Sean Price főnökúr, és Pharoahe Monch is. Aki menne a Blahára vagy Kosztolányira akármivel dugóban, vagy föld alatt, és szeretné az utat vigyorogva végigbólogatni annak csak ennyit mondanék: Tronic. Nagyonjó. Ja, és Give The Drummer Sum.
(Fat Beats, Detroit, USA, 2008)
