Fat Jon neve találó, ugyan nem olyan hatalmas, de azért jókora emberről beszélünk. Lemezei (amiből jópár van már) döntően japániai kiadók (pl. Libyus Music) szorgoskezű munkásai által kerülnek boltokba. A lemezboltban aztán, mondjuk az Oisoi család (szereplőink szigorúan kitalált alakok, a valósággal való bármineű hasonlóság pusztán a véletlen műve) egy vasárnapi vásárlás alakalmával leveszi a polcról, és hazatérve behelyezi felsőkategóriás 13.1-es házimozi erősítőjébe. Csio Ni és Oisoi úr egymásra néznek, tetszik nekik amit hallanak, lepihennek hát a tökéletesen formatervezett fotölybe, és nekállnak elmerülni a zenei élményforgataban. A kis Tiusi O épp a szobájában játszik, mikor meghallja eme akusztikus remeket. Felpattan, eldobja Digimon© figuráját, az ajtó felé indul, de megtorpan és visszalép a játszótársért, és a nappaliba iszkol vele. Elfogalaja saját helyét, maga mellé ülteti sötétségherceget, és szintén átadja magát ennek a fura élménynek. Alapvetően hip-hopnak ítéli meg, de mégis több annál. Instrumentál, nincs benne nagyon szöveg -nyugtázza Tiusi O magában - ugynakkor van benne valami többlet, valami egyedi hangzásvilág. Azok a hangok... Nagyon ritmusos, nagyon eltalált frekvenciák, tónusok. Nyugodt tempójú beatek, köztük akusztikus jazz-kavalkád. 59 perc 13 szekundum után az Oisoi család hirtelen magához tér, és egymásra mosolyognak. Az apa, a ház feje/ura, a 147 cm magas műszerészbajszos informatikus, a play (angol, jelentése: lejátszás) gombra helyezi ujját, és elégedetten visszadől a bézs szinű háttámlába süppedve.
Fat Jon The Ample Soul Physician - Repaint Tomorrow
(P-Vine Records, Japan, 2008)
