1992 környékén járunk, Atlantában, amikor egy déli-metált játszó gitáros, Rich "The Duke" Ward egy együttest dob össze, csak az a "bökkenő", hogy a metál banda énekese történetesen egy Bonz becenevű fekete fiatalember, aki történetesen reppel az ordítások és éneklések mellé. Ez akkoriban elég nagy vétség volt, pláne délen. A hasonló elemekkel próbálkozó Rage Against The Machine-nek Los Angelesben könnyebb dolga volt a nyílván nem ennyire konzervatív kaliforniai fiatalokkal. Egyébként zenéjük ezektől függetlenül elég élesen különbözik, a mondanivaló és az aktuálpolitika elleni bírálat azonban már nem.
A banda neve Stuck Mojo, 1998-ban megjelenő Rising című albumuk kiadásának idején jártak a csúcson, egész éves koncertezés, csurig töltött klubok, fesztiválok. Élőben ebben az időben nem nagyon lehetett versenyezni velük, nagyon sokan nyilatkozták róluk, hogy a valaha volt legjobb 5 élő zenekar között vannak. Ez nem is csoda, amikor Bonz úgy jut fel a színpadra egy koncerten, hogy megkerüli az egész tömeget, és a hátsó sorokból a tömegre ugorva háttal viteti magát fel a színpadra, és közben az első számot már adják is elő. El lehet képzelni. Magáról a zenéről: sajátos hangzásvilág, rengeteg kirántott-torzított gitár, agresszívabb mindent szétszedek zenék, egykét déli hangulatú ballada, Rich énekel, Bonz reppel. Sajátos hangulata van az biztos. 2001-ben feloszlottak, 2005-ben újra összeálltak, az elején Bonzzal utána nélküle: gondolhatjuk, hogy úgy már nem az igazi a dolog. A címadó Rising nótát hallhatjuk ha rádurrantunk a háromszögre, kapunk belőlük egy szeletet.
(Century Media Records,USA,1998)
