Nem titkolom, fanatikus vagyok ha Venetian Snares-ről van szó, azonnal meghallgattam, amint hírét kaptam új alumba megjelnésének. Először sunyi módon beletekergettem minden számba, majd, hogy nem hittem füleimnek, végighallgattam az egész albumot. Igen, ez teljesen más. Mintha Aaron Funk újat akart volna alkotni, de csupán egy májlezúzós hardcore techno partira esett volna be. Hűen az album címéhez (Filth), ez valóban piszkos ocsmányság, és hűen a breakcore mellett szereplő plusz stílusmegjelöléshez: ez valóban acid techno. Az egyetlen remekmű az utolsó, Pussy Skull című szám. És itt érkeztem el teóriám kifejtéséhez, miszerint Venetian Snares akkor alkot ütős zenét, amikor annak köze van a szeretetéhes gyengébbik nemhez, a nőhöz, a csajhoz, a genitáliájához. Úgy vettem észre, hogy akár felmagasztolásáról, akár lealacsonyításáról, vagy csupán az őszintén kizenélt vágyakról van szó: de VS akkor igazán VS, amikor a nők iheletik meg. Legyen erre elég bizonyíték a szerelmi bánatát kifejező, klasszikus zenét megszégyenítő (szerintem legszebb!) My Downfall című albuma, a tavalyi Detrimentalist albumról (igen, szereti hazánkat) a Miss Balaton című szám, és idei albumáról a Pussy Skull, mely amolyan stílusbravúr visszakanyarodás a Miss Balaton sikeréhez, ezt hallgathatjuk íme.
(Planet Mu, UK, 2009)
