Shy FX (Andre Williams) és T Power (Marc Royal) közismert nevek még a dárenbész szcénán kívül is, hiszen olyan slágerekkel áldották meg a világot mint a 2002-es feltűnése után is hat hétig az első húsz között maradó Shake Ur Body mely szintén T Powerrel közös produkció és a csodálatos női vokált Di (Dianna Joseph) szolgáltatta: átütő sikert ez hozott nekik. Az Original Nuttah-t pedig már az oviban is csengőhangként adogatják egymásnak a gyerkőcök, nemde?
Félénk és Té 2005-ben alapították meg új kiadójukat, a Digital Soundboy-t. Ennek ünnepi megkoronázása a Diary Of A Digital Soundboy című lemez. Velős jungle és old-school dn'b album a javából. A közreműködők közt szerepel persze T Power; ami viszont letaglózóan gyönyörű a lemezen végig; a megszólaló hangok: Di, Top Cat, Noel McCoy, David Boomah, kat Francois. Lágy és finom jazz a nők-, míg érdes és mély jungle a férfiak osztályrésze.
Fantasztikus az ív, amit az albumon keresztül átélhetünk. Váltakozva kapjuk a pezsdítő éjszakák bárjaiba való nótákat és a felkelő energia szikrázó nappali viszketését. Kapunk továbbá egy közbeiktatott szentmise paródiát, avagy gospel drum and bass-t a Mercyvel. Mindezt a történetet, ha egy utazással töltött napnak, kocsikázás kezdetének és végének, vagy akár az életút megfelelelőjének tekintjük, akkor a legszebb naplemente, esti tankolás, és - folytatva a sort - halál, a Delta VIP hangulatával zárja tökéletesre áramköreinket.
Ahogy az a hallható dalban is írva vagyon: az anyukája büszke lesz rá, ahogy fia törtet és szélesíti a látott képet. Igazi tavaszindítónak jöjjön tehát, az On the run.
Shy FX & T Power - Diary Of A Digital Soundboy
(Digital Soundboy Recording, UK, 2005)