lehet hallani.

album

Rendszeres hangtermék ajánló. Színes, stílusügyi orientáltságtól mentes, informatív fogantatású.

2008.11.12. 10:44 albumbloghu

Zero 7 - The Garden.

Címkék: jazz 2006 easy usa uk chill downtempo electronic ultimate dilemma atlantic records

Henry Binns és Sam Hardaker a 90-es évek óta zenélnek együtt. Kezdetben olyan neves sztárok talpa, hangja alá adták a valót, mint pédául a Pet Shop Boys formáció. Zenei körökbeni ismertségük szélsebesen terjedt, amihez a Gilles Peterson féle BBC műsorban való szereplésük is nagyban hozzátett. Olyan nagy nevekkel dolgoztak, dolgoznak együtt, mint a  Radiohead, Lenny Krevitz vagy a Lambchop. Ez nem véletlen, hiszen kiváló zenei kvalitással és érzékkel bírnak, és mindezt képesek papírra is vetni, majd megvalósítani. Első önálló nagylemezük, 2001-ben jelent meg és annak borítóján, már a mostani elnevezést, a Zero 7-t láthattuk. A név maga (Zero 7) egy honduras-i vagy mexikói nightclubbal hozható összefügésbe. A duó, debüt lemezét követően, sorra zsebelte be az elimeréseket, mind felkérések, mind díjak formájában, melyet a 2007-es Grammy győzelem koronáztott meg. A The Garden-t azévben a legjobb elektronikus-dance albumnak nyilvánították. A lemez tizenkét ritmusos, füébemászó tracket sorakoztat fel, kiváló, profista, muzikális, kicsit jazzes kivitelben, melyből eggyel (Throw it all away) már a Nova Tunes 1.4-en is találkozhattunk. Tulajdonképpen a diszk nem az a populáris típusú kollekció, annak ellenére, hogy például José Gonzales,  is jelentős részt vállalt a zeneiség kiteljesítésében. Két kiadásban is megjelent a mű, az egyiken J. Gonzales és Sia Furler énekelte fel a nótákat, míg a másik verzión több mint fél tucat zenész kelti életre, színezi a downtempo alapokat. Rettentő igényesen megkomponált, kifejezetten chill album. Jelenleg negyedik stúdiólemezükön dolgoznak, ami lassan már esedékesnek tekinthető.

Zero 7 - The Garden

(Ultimate Dilemma, Atlantic Records; UK, USA, 2006)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://album.blog.hu/api/trackback/id/tr72764357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása