Azt hiszem ez az első bejegyzés, ami egy klasszikus, zenetörténetileg is elismert géniuszról szól. Az 1900-as évek első felében, kialakult a modern stílus, amiben pl. Schönberg, Bartók voltak a jeles képviselők, de ez egy nehezen megérthető, diszharmóniákra épülő, laikus hallgató számára, nem túl befogadható zene volt. Steve Reich ezen stílus leegyszerűsítésével, a struktúrák más, egyszerűbb aspektusba helyezésével foglalkozott, úgymond "minimalizálta" azt, minek lényege, nem a zenei gondolatok kibontása és megmagyarázása, esetleges bonyolítása, nem a dallam vezetése felé irányul, hanem egy motívum repetatív ismétlése, dinamikai erősödése, hangszerekkel való bővítése. Sokat tanulmányozta ősi népek dob és ütős kultúráját, talán ezzel magyarázható ez a lüktető, folytonosságot kereső, szinte véget nem érő zene. Zenéjének lényegét először 1968-ban fejtette ki A zene mint folyamat című esszéjében. Ez egyesek szerint a XX. század egyik legnagyobb hatású zeneelméleti írása. A Zene 18 zenész számára c. művét 1974-76ig komponálta, egy elég szokatlan hangszerösszeállításra (sok idiofon ütős). A számcímeket római számokkal nevezte el bekezdéseknek, kivéve az elsőt, ami rendkívül találó, de nem túl meglepő "pulses" címet viseli. A számokat egymásutániságban érdemes hallgatni, bár külön külön is értelmesek. Egy lüktetésből indul ki az egész folyamat, ami aztán 50 percen keresztül bontakozik ki és a végére tényleg valamiféle spirituális utazás részeseinek érezhetjük magunkat, nem véletlenül díjazták ezt a művét is Grammy-díjjal.
Steve Reich - Music for 18 Musicians
(ECM Records, Germany, 1978)
