Hogy milyen lett a Röksopp új albuma? Hát, meg kell hogy mondjam hatalmasat csalódtam, ugyanis a fiúk eléggé elrugaszkodtak önmaguk síkjáról, és ezt bizonyára még megfejelte az is, hogy ez volt az egyik általam leginkább várt új megjelnés idén. Az előzetesen kiadott single lemez a Happy Up Here, még nem mutatta ezt a változást, számomra az eléggé röyksoppos lett, arra nem volt panasz, de a lemezen, a rögtön utána következő számnál, már nyomban elakadt az örömöm, hogy mi a frász ez. Szóval ez most nem ajánló, vagyis nem a pozitív értelemben az. Kicsit még próbálom úgy felfogni a dolgot, hogy biztos azért mert újdonság, még nem tudom kellőképpen értelmezni, de félek itt most nem erről van szó, azért még bizakodom. Annyira elprostituálódott az egész, anniyra ócskán valami Budapest-parádé kamionról kihallatszó, agyonszintetizált emberek mozgáskultúrájára írodott, jellegtelen érzete van az egészenk, mintha csak valami fake-promo lenne, hogy nesztek, aki nem a boltban veszi, az letölti ezt a szart valahonnan, és majd úgy kell neki, bosszankodjék, szomorkodjék. Nos, ez a verzió még fennáll, habár viszonylag kevés esélyt látok rá, hogy csak ezért + 11 tracket rögzítettek volna. Azért nyugalom, nincs teljesen veszve a kérdés talán ha összesen három, négy track azért van ami még tűréshatáron belül van, ami valami olyasmi hozott, amire számítanánk, amit vártunk, amilyennek szeretnénk az egész lemezt, de azért ha mérlegre tesszük, a jó és rossz trackeket, akkor nem jók anniyra a jók, mint amennyire gagyik a nemjók, pusztán az inerciarendszer emeli ki azokat valamellyest. Sok az ismerős hang, a hírhedt egyéni gyártmányú, és egyénileg rögzített mesterséges hangpaletta, ami ugyan reményt kelt, de, például a The Understandingen engem végtelenül megbabonázó hangú Karin Dreijer, aki e korongon visszatért, sem tudja feledtetni a túlbuzgó zenei pulzálást, a közhelyes tónusok elszomorító zivatarát. Mindemellett itt van a Silver Crusier a jobbik fajtából.
(Astralwerks, USA, 2009)
