Ingyen kolléga gondolatát kiegészítve megjegyzem, hogy összesen egy ember olvas minket, és pont Ön az, pont Te vagy. Jónapot, hello. Szóval, most bizony két albumról lesz egyszerre szó, és hogy megkönnyítsem a magam és a kedves olvasó(k) dolgát is egyidőben, nem egymásba zipzárazott mondatokat írok, hanem sorbafűzöm gondoltaimat, mint ahogyan ez a két lemez is egyként jelent meg, mégis külön. Szóval van egyszer a Beirut, ami egy népes csapat, az élén Zach Condon, a hang, és mellette a számos, nem kevés fúvós, és egyéb zenész. Az egész egy rettentő teátrálisan összecsengő világzene, mintha egy beltéri zenekari felvonuláson vennénk részt - a háttérben mazsorettekkel - amibe ez alakalommal a Jimenez Band is beleszólt, mikor Mexikóban rögzítették a felvételeket. A zene világa egyezik a Beirut által korábban perezentált anyagokéval, mint amilyen például az egyik Nova Tuneson felbukkanó Nantes is, illetve a fúvósok most egy kicsit még több szerepet kaptak, ha lehet. A másik lemez, a Realpeople albuma, frontemberét tekintve azonos az előbbivel, sőt, itt meg is akad a tagok lajstroma, ugyanis ez az alteregó Zach szóló karrierjét takarja. Az énektéma ugye adott, szerepet kap még a harmoika, ám az alapok azonban merőben eltérnek, hiszen ez nem élőzene, itt eletronikus alapokra épül a dalolás, olyanniyra, hogy például az utolsó track számomra elég DJ Bobosra siekeredett, így elmondhatjuk, hogy a Beirut féle eresztésnek ütemelése, és zekari háttere okán is klasszisokkal nagyobb a muzikális értéke. The Akara a Beirut szekcióból íme.
Beirut - March Of The Zapotec & Realpeolple - Holland
(Pompeii Records, USA, 2009)
