A K-os Kevin Brereton neve alatt futó hiphop, soul, rnb produkció. Korábban három albummal rukkolt elő a dallamos, szinte rnb-s szövegelés, danolás világából, ahol súlyozott zeneiségben élhettük át gondolatainak minden könnycseppét és mosolyát. Utolsó lemeze 2006-ban láttam meg a napot Atlantys: Hymns for Disco címmel, ám azóta nagy csönd telepedett egy időre körötte, és habár például a The Rain c. nótája a Nova Tunesra is felkerült, azontúl nem nagyon hallatott magáról. Ezt követően 2008 második felében elkezdte promózni új lemezét, nagy erőkkel, többek között, egy mix contestet írt ki (akár Jazzanova) az egyik trackét alapul véve ehhez. A hátulgombolós, és az érettebb lemezlovasok is nyilván rögtön megérezték a vér szagát, és vadászni kezdtek, tehát az elgondolás sikeres volt. A marketing itt nem ért véget, mert továbbra is nagyon reklámolta az új albumot, honlapján visszaszámoltunk közösen, hogy na vajon mikor lesz már a boltokban például. Igen, nálam is bejött, és az amúgy is várt album még vártabbá vált itt is. Hát hiába sajnos. Rettentő csalódott vagyok, kb. mint az idei Röyksopp album kapcsán. Egy elörömlányult, szinte diszkós, nyávogós, popularista, sikerhajhász lemez lett a Yes!. Sajnos csaknem (talán egy-egy track közeli, mint ahogy a már említett Juniornál is volt ez) kivétel nélkül elpártolt a még élvezhető önmagától, nyilvánvalóan szélesebb tömegek meghódítása céljából, ennek ellenére úgy vélem, sok rajongót elveszített, meglepett, felháborított. Így ez most ugyan ide kikerült, de nem azért, hogy tessék rohanni, PIN kódot beütni, megvenni, rendelni, hanem egy felhívás, hogy ne essünk a megszokás csapdájába, várból is lehet szart építeni. Itt a mixcontestből már ismert 4 3 2 1.
(Universal Music, Canada, 2009)
